Egy nemzetközi csillagászcsoport bemutatott egy új tanulmányt, amely a régóta ismert titokzatos égi struktúrák természetét magyarázza. A munka szerzői azt a hipotézist terjesztették elő, hogy a Földet egy óriási mágneses alagút veheti körül.
Ahogy a szerzők kifejtik, az Északi-sarki sarkantyú (a Tejút északi részén megfigyelt sarkantyú) és a látható égbolt ellentétes végein lévő legyezőrégió mágnesezett "szálak" kiterjedt rendszerével köthető össze. Együtt egy óriási alagútra emlékeztető szerkezetet alkothatnak. Ez utóbbi viszont nemcsak a mi Naprendszerünket veszi körül, hanem számos közeli csillagot is.
"Ha lenne a szemünk, amely képes felvenni a rádiósugárzást, és felnéznénk az égre, szinte minden irányban látnánk ezt az alagutat" - mondja Jennifer West, a kanadai Torontói Egyetem csillagásza.
Megjegyzi, hogy ez a két titokzatos építmény az 1960-as évek óta ismert. Azonban még ezek a durva adatok is azt sugallták abban az időben, hogy a polarizált rádiójelek hatalmas alagútként jelenhetnek meg, ha a Helyi buborékot nézzük (galaxisunkban az Orion-karon belüli csillagközi közegben található ritka forró gázok régiója). A kortársak nem fogadták el a hipotézist, és az évek során feledésbe merült. Valójában a csillagászok most egy régi feltevést teszteltek, egyúttal a tudomány által az elmúlt évtizedek során felhalmozott új adatokat is felhasználva.
Szintén érdekes:
- Miért kerekek a csillagok, a bolygók és a holdak, de az üstökösök és az aszteroidák nem?
- Új típusú szupernóvát fedeztek fel: egy haldokló csillag és kísérője kombinációja
West szerint az is meglepő, hogy a tudósok korábbi elemzése sem kapcsolta össze ezt a két szerkezetet. Egy új tanulmányban egy ilyen kapcsolatot fedeztek fel – ezt valamilyen rádióhurkokként írják le, amelyek kitöltik az égbolt két ellentétes vége közötti teret, és valószínűleg összekötik ezt a két régiót.
Ennek tesztelésére a tudósok egy számítógépes modellt építettek, amely figyelembe veszi a földi teleszkópok adatait. Aztán lefuttattak egy szimulációt, amivel egyfajta "rádióégboltot" hoztak létre, amely szabad szemmel láthatatlan. Ez lehetővé tette számukra, hogy lássák, hogyan nézne ki az égbolt, ha két egymással szemben lévő szerkezetet mágneses szálak kötnek össze.
Megfigyeléseik során a tudósok különféle paramétereket változtattak, amelyek lehetővé tették számukra, hogy több forgatókönyvet tanulmányozzanak, és közülük a legmegbízhatóbbat válasszák. Ennek eredményeként a csapat arra a következtetésre jutott, hogy a legvalószínűbb távolság Naprendszerünktől ezekhez a struktúrákhoz körülbelül 350 fényév. A kutatócsoport által modellezett alagút teljes hossza pedig körülbelül 1 fényév.
A munka szerzői biztosítják, hogy az általuk kapott adatok összhangban vannak más, pontosabb becslésekkel. Példaként említik az Északi-sarkvidék távolságának becslését, amelyet az év elején adtak meg a Gaia űrteleszkóp adatai alapján. Azok megfigyelés kimutatta, hogy ennek az ágnak majdnem az egésze 500 fényéven belül található.
Olvassa el még:
- A csillagászok egy halott csillag körül keringő bolygót fedeztek fel – ez a Jupiter jövője
- A távoli csillagok rádiójelei rejtett bolygók jelenlétére utalnak