A csillagászok hatalmas galaxis-szuperhalmazok nagy csoportját fedezték fel, hihetetlenül nagy tömegű galaxishalmazokat és galaxishalmazokat az univerzumban.
A 662 új szuperhalmaz legszembetűnőbb példája a Földtől körülbelül 3 milliárd fényévnyi távolságra található, és az "Einasto szuperhalmaz" nevet kapta. Ezt a klasztert Jaan Einasto észt asztrofizikusról nevezték el, aki a világegyetem nagyszabású szerkezetének egyik úttörője.
Az Einasto szuperhalmaz méretével és tömegével lenyűgöző. Ugyanannyi tömeget tartalmaz, mint körülbelül 26 kvadrillió nap (26 15 nullával). Ez a halmaz olyan hatalmas, hogy egy fényjelnek 360 millió évre lenne szüksége ahhoz, hogy egyik végéből a másikba kerüljön.
Az eredmények segíthetnek a tudósoknak jobban megérteni, hogyan jönnek össze ezek a hatalmas galaxishalmazok. Végül a sötét anyaggal és a sötét energiával kapcsolatos kérdések megválaszolásában is segíthet.
Bár a többi klaszter nem egyezik meg az Einasto szuperhalmazsal, tömegben vagy méretben biztosan nem maradnak el tőle. A talált minta alapján a Tartu Obszervatórium csillagászai által vezetett csapat ki tudta számítani a halmaz átlagos tömegét és méretét.
A kutatók megállapították, hogy a gyűjteményben található szuperhalmaz tipikus tömege körülbelül 6 kvadrillió naptömeg, a szuperhalmaz tipikus mérete pedig körülbelül 200 millió fényév átmérőjű. Összehasonlításképpen, az átlagos klaszter körülbelül 2000-szer nagyobb, mint a Tejútrendszer.
Tömegét tekintve, ha a Napnak akkora lenne, mint egy golflabdának, akkor az egyik szuperhalmaz tömege akkora lenne, mint a Mount Everest.
E szuperhalmazok tulajdonságainak tanulmányozásával a csapat megállapította, hogy a szuperhalmazokon belüli galaxishalmazok nehezebbek, mint a szuperhalmazokon kívüliek. Ez arra utal, hogy a szuperhalmazokban lévő galaxisok másképpen nőnek és fejlődnek, mint az ilyen környezeteken kívüli galaxisok.
A szuperhalmazok hatalmas tömege ellenére azonban a bennük lévő egyes galaxisok kevésbé sűrűek, mint más galaxisok, mivel ez a hihetetlen tömeg hatalmas térfogatokban oszlik meg.
A szuperhalmaz-galaxisok sűrűsége azonban elég nagy ahhoz, hogy hatalmas gravitációs befolyást gyakoroljon magukban a szuperhalmazokban lévő anyagokra. Ez magában foglalja a sötét anyag tartalmát is, amely a világegyetem legtitokzatosabb anyagformája, mivel gyakorlatilag láthatatlan marad az emberi szem számára, mivel nem lép kölcsönhatásba a fénnyel.
A szuperhalmazok további tanulmányozása segíthet megfejteni a világegyetem másik legsürgetőbb titkát: a sötét energia természetét.
A sötét energia annak az erőnek a hagyományos neve, amely az univerzum tágulási sebességének felgyorsulását okozza. Emiatt a galaxisok idővel egyre gyorsabban távolodnak el tőlünk és egymástól.
Érdekes módon azonban a kutatócsoport észrevette, hogy ezekben a szuperhalmazokban a galaxisok a vártnál lassabban oszlanak szét. A tudósok úgy vélik, hogy a sötét energia végül legyőzheti a szuperhalmazban lévő galaxisok közötti gravitációs vonzást, így ezeknek a rendszereknek a tanulmányozása segíthet megválaszolni a világegyetem tágulási ütemében megfigyelt zavaró eltérésekkel kapcsolatos kérdéseket.
Olvassa el még: