A csillagászok régóta nem tudják megválaszolni a kérdést – hol vannak a szupernóva-csillagok maradékai? Tehát ennek a rejtélynek a megoldására a tudósok két nagy csillagászati kutatási program erőfeszítéseit egyesítették - EMU (Evolutionary Map of the Universe) és PEGASUS.
A szupernóva-maradvány egy táguló gáz- és porfelhő, és ez az utolsó szakasz a csillagok életében, miután felrobbant. szupernóva. Ám a szupernóva-maradványok száma, amelyeket a csillagászok már rádióteleszkópok segítségével észleltek, túl kicsi, mert a modellek ötször többet jósolnak. Akkor hol rejtőznek a többiek? A kérdés megválaszolásához a tudósok egyesítették két vezető ausztrál rádióteleszkóp - a Radio Interferometer - megfigyeléseit. ASKAP (Australian Square Kilometer Array Pathfinder) és a Parks obszervatóriumok.
Az új képen vékony filamentumok és gomolyfelhők láthatók, amelyek a csillagok közötti teret kitöltő hidrogéngázhoz kapcsolódnak. A csillagászok olyan területeket láttak, ahol új csillagok képződnek, valamint szupernóvák maradványait. Csak ebben a töredékben, amely a teljes Tejútrendszer körülbelül 1%-a, több mint 20 új lehetséges szupernóva-csillagmaradványt lehetett felfedezni, amelyek közül korábban csak 7. Ezeket a felfedezéseket kanadai tudósok tették, és azt jelzik, hogy a tudósok már közel állnak a hiányzó maradékok magyarázatához, mert a képek kombinálása több adatot adott.
Az EMU program egy ambiciózus projekt, amelyet csillagászok hajtanak végre az ASKAP rádióteleszkóp segítségével, és célja a déli félteke legjobb rádióatlaszának elkészítése. A projekt részeként mintegy 40 millió új távoli galaxist és szupermasszív fekete lyukat vizsgálnak, amelyek segítenek megérteni, hogyan változtak a galaxisok az univerzum története során. Korábban az EMU-adatok már segítettek a felfedezésekben. Tehát a tudósok megmutatták az úgynevezett "páratlan rádióköröket" (Odd Radio circles, vagy ORC) és a Dancing Ghosts érdekes jelenségét.
Minden teleszkóp esetében a kép felbontása a rekesznyílás méretétől függ. Az ASKAP-hoz hasonló interferométerek egy sokkal nagyobb távcső rekesznyílását utánozzák. Ez 36 viszonylag kicsi tányér (egyenként 12 m átmérőjű), amelyek távolsága a legtávolabbi tányérok között legfeljebb 6 km, de valójában az ASKAP egyetlen teleszkópként működik egy 6 km széles tányérral. Ez jó felbontást biztosít, de a nagy léptékű rádiókibocsátás hiányának köszönhetően. Maga az ASKAP kép kissé vázlatosnak tűnik.
A hiányzó információk helyreállítása érdekében a csillagászok a PEG társprojekthez fordultakASUS, amelynek vezetője Ettore Caretti, az olasz Nemzeti Asztrofizikai Intézet munkatársa. A Parkes Obszervatórium 64 méteres teleszkópját (a világ egyik legnagyobb egytányéros rádióteleszkópját) használja az égbolt feltérképezésére. A Parksnak még ekkora tányér esetén is korlátozott a felbontása. Így a tudósok egyesítették a két rádióteleszkópból származó információkat, és mindegyik kitöltötte a másik hézagait, hogy a legpontosabb képet adják a Tejútrendszer ezen régiójáról.
Az EMU és a PEG adatkészletek egyesítéseASUS lehetővé tette a rejtett dolgok további felfedezését, mert a kombináció minden szinten érzékeli a rádiósugárzást, és segít megtalálni a szupernóvák hiányzó maradványait. Az elkövetkező néhány évben a csillagászok láthatóan példátlan képet fognak kapni szinte az egész Tejútról, amely körülbelül százszor nagyobb, mint a fent bemutatott, de ugyanolyan részletességgel. A tudósok arra számítanak, hogy akár 1500 vagy több új szupernóva-maradvány is lehet.
Szintén érdekes: