Amikor Keita Takahashi 2004-ben felfedte a világ előtt Katamari Damacyt, a játékosok reakciója nagyjából ugyanaz volt: Mi… ez? És tényleg, mit? És miért adják ki még 2020-ban, 16 évvel a megjelenés után a remastereket, és az emberek még mindig megveszik? Ez egy furcsa, homályos és hihetetlenül elbűvölő franchise, amely nem hajlandó elöregedni vagy elveszíteni relevanciáját, de szépségét csak úgy értheti meg, ha saját maga kipróbálja.
Szerintem sokan, akik még soha életükben nem játszottak "eredetileg" japán játékkal, azt képzelik, hogy nagyjából olyanok, mint Katamari Damacy – fura, különc és jobb híján véletlenszerű. Ez persze nem igaz, de a Katamari kultikus státusza tagadhatatlan: eleinte nem volt más, mint egy iskolai projekt, de egy igazi márkává nőtte ki magát, rengeteg folytatással és spin-off-tal. De ha soha nem találtad a kezedben az eredetit PS2-n, vagy egyáltalán nem hallottál a sorozatról, akkor a végleges kiadás Katamari Damacy REROLL minden modern platformon (nem számítva, technikailag a PS5 és az Xbox Series X, amelyek visszafelé kompatibilitáson keresztül támogatják) egyszerűen nem hagy választási lehetőséget.
Mi az a Katamari Damacy Reroll? Ez az eredeti 2004-es remasterje, amely minden lényegét megőrzi, de lehetővé teszi a Full HD felbontású lejátszást. Milyen játék ez? Őszintén szólva, nehéz számomra mind a műfajt, mind az összehasonlítást. Szilárd kora ellenére a Katamarinak még mindig nincs analógja, így a műfaja tényleg nevezhető... "katamarnak"? Nos, technikailag ez egy harmadik személyű rejtvény, de van értelme ennek a leírásnak bárki számára?
Figyelem: furcsa lesz. Kész vagy? Tehát a "cselekmény" szerint, ha lehet annak nevezni, a Kozmosz Királya eléggé berúg, és véletlenül elpusztítja az összes csillagot és bolygót, csak a Földet hagyva érintetlenül. Beismeri hibáját, de nem tervez mindent a helyére tenni – ezt a feladatot ötcentis fiára bízza. A játékosoknak tehát át kell venniük az irányítást a Herceg felett, aki egy „katamarival” felfegyverkezve tér vissza a Földre – egy varázslabdával, amely minden nála kisebb tárgyat magához ragaszt. Minél tovább gurít mindenféle csecsebecsét a Földről, annál nagyobb lesz a golyója, és annál több tárgyat lehet ragasztani. Az így létrejött műalkotás pedig az űrbe kerülhet, ahol az egyik égitestté változik.
Olvassa el még: Hyrule Warriors: Age of Calamity Review – Zelda, de nem az
Kilélegzett? És tényleg, ez még furcsább. Ugyanakkor a Katamari Damacy Reroll bemutatója sem marad el: minden sarkon vannak furcsaságok. De nem tehetsz semmit: akár hiszed, akár nem, ez a varázsa ennek a játéksorozatnak.
Általánosságban elmondható, hogy a Katamarival való ismeretségem nem a PS2-n kezdődött, mint általában, hanem a PS Vita, a Touch My Katamari kiadásból. A játékok lényegében ugyanazok, de a rajongók talán továbbra is az eredeti Damacyt kedvelik. De milyen?
Valójában fentebb már leírtam a teljes játékmenetet. Említettem a "katamar" műfajt, de valójában a Katamari Damacy Reroll könnyen "kínzásnak" nevezhető. Mert lényegében csak ennyit teszünk: a szint kiválasztása után egy új helyen találjuk magunkat, ahol egy bizonyos méretű labdát kell gurítanunk - vagy bele kell gurítani valamilyen konkrét tárgyat, legyen az pók, tojás vagy valami más. De van időkorlát, és ha nincs ideje, akkor elölről kell kezdenie az egészet.
Mindig is meglepően pihentetőnek találtam a sorozat játékait, az időzítő ellenére, ami mindig stresszel. A játékmenet lehet furcsa, de baromi izgalmas, és magukat a játékokat minden furcsaságuk ellenére sem nevezhetjük másnak, mint varázslatosnak (nem először használom ezt a szót). Minden elbűvölő: a kis Herceg körbefut a gömbbolygója, mint a névadó Antoine de Saint-Exupéry történetéből, a szintek közötti képernyővédők, maga a "cselekmény", a feladatok... de valahogy minden elem megfelelőnek tűnik. Ez az egész szeszély annyira össze van ragasztva, hogy igazi műalkotássá válik.
Egy olyan játék remasteréről beszélünk, ami már rég nem újdonság, így elkerülhetetlen egy bizonyos archaizmus. Igaz, pontosan egy elemre vonatkozik: a menedzsmentre. Nem tökéletes. Két gyári beállítás közül választhat: klasszikus és egyszerű. Az első egy bádog a PS2-től, amihez egyszerre két analóg botot kell befognia, hogy elguruljon valahova. Kényelmetlen. A második egy kicsit könnyebb - itt elég egy verem. De még itt is messze van az ideálistól: az irányváltoztatáshoz a folyamot előre vagy hátra kell billenteni, és nem abba az irányba, amerre haladni szeretne. Logikátlan, és sokáig tart megszokni.
Olvassa el még: Részmunkaidős UFO - Szimulátor (idegen) vendégmunkás értékelése
De egyébként minden nagyszerű. A nagy, elsöprő helyszínek tele vannak mindenféle tárggyal (több mint 1400 féle!), és a művészeti stílus egyáltalán nem elavult. A filmzene pedig nem más, mint zseniális: minden pálya egy-egy új, legmenőbb számmal köszönti a játékost különféle műfajokban. A zene lenyűgöző, és nincs másképp.
Technikailag többet vártam a remastertől. A kép tiszta, és nyoma sincs a PS2 nagy pixeleinek, de az összes objektum így is rendkívül ügyetlen, a képkocka sebessége sem lenyűgöző. És nagyon szeretnék több modernizációt. A konzolok új generációja most jelent meg, de hol van a 4K patch? Adjon hozzá még 60 fps-t ezzel a felbontással, és ez egy darab édesség lesz. De úgy tűnik, hogy a fejlesztők nem tudják, melyik dátum szerepel a naptárban.
Ma a PS4-hez készült verziót vitatjuk meg – nemrég jelent meg. De a Switch verziója nem új, és ott váratlanul jobb a vezérlés.
döntés
Katamari Damacy REROLL egy legendás kirakós játék, amelynek még mindig nincs analógja, nem számítva a számos folytatást. Bájos, furcsa és meglepően addiktív, továbbra is remekmű, amelyet mindenkinek ki kell próbálnia.